Hírek-Aktuális
Nem csökkenő Fidesz–KDNP, stabil főpolgármesteri rokonszenv
Az IDEA Intézet 2020. március 17. és március 20. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében a februárival megegyező (30 százalék). A biztos szavazó pártot választók körében pedig némi emelkedés regisztrálható (+2%). A kormányzópárt támogatottsága ebben a rétegben 49 százalék. Ez utóbbi emelkedésből messzemenő következtetést nem lehet levonni a koronavírus-járvány kezelésére vonatkozó kormányzati válságkezelés megítélését illetően. Az ellenzéki pártok támogatottságában érdemi elmozdulás nem történt, az MSZP minimálisan erősödött a biztos szavazók körében, a Momentum minimálisan csökkent, a DK-ra pedig továbbra a biztos szavazó pártválasztók 16 százaléka szavazna egy most vasárnapi választás alkalmával. Az IDEA Intézet 2020. március közepi adatfelvétele ebben az évben először vizsgálta 20 magyar ellenzéki politikus ismertségét és rokonszenv-indexét. Az adatok szerint a legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely főpolgármester. Igaz ez a megállapítás a teljes népességre, az ellenzéki szavazókra és az ismeretlen preferenciájúakra egyaránt. Karácsonyt a független Hadházy Ákos, a momentumos Donáth Anna és Szabó Tímea (P) követi. Az ellenzéki szavazók egyébként sokkal kedvezőbben ítélik meg az ellenzéki pártok politikusait. Esetenként 20 átlagpontot is meghaladja az eltérés az ellenzékiek és az egész népesség véleménye között.
további részletek
A magyarok 58%-a százaléka szerint az egészségügy nem kap elégséges támogatást
Az IDEA Intézet 2020. március 17–20. közötti adatfelvétele vizsgálta a magyar egészségügy, valamint a kormányzati tájékoztatás társadalmi megítélését a koronavírus-járvány tükrében. A vizsgálat megerősítette a „két Magyarország” narratívát, vagyis a pártos polarizáció mindenre kiterjedő jelenségét. A Fidesz–KDNP-szavazói ugyanis – szemben az összes választói csoporttal – felkészültnek látják az egészségügyet a koronavírus-járvány kezelésére, úgy gondolják, hogy az egészségügy elég kormányzati támogatást kap, továbbá a kormányzati tájékoztatási politikát is megfelelőnek találják.
további részletek
Koronavírus következménye: az aktív keresők egynegyede munkahelye elvesztésével számol
Március közepén a koronavírus következményeként erősen romló gazdasági közhangulat olvasható az IDEA Intézet közvélemény-kutatásából. Igaz ez a megállapítás a magyar gazdaság egészére éppúgy, mint a saját háztartással kapcsolatos várakozásokra. A pártpolitikai polarizáció azonban még ezekben a kérdésekben is nyomon követhető. Az ellenzéki szavazók, valamint a pártpreferenciájukban bizonytalanok és válaszukat titkolók jövővel kapcsolatos várakozásai sokkal negatívabbak, mint a Fidesz–KDNP-szavazóié. Beszédes adat, hogy az aktív keresők egynegyede 2020. március közepén tart attól, hogy a következő hat hónapban elveszíti jelenlegi állását a koronavírus következményeként.
további részletek
Egy évvel ezelőtti szinten a Fidesz-KDNP, beállt ellenzéki támogatottság-trendek
Az IDEA Intézet 2020. január 31. és február 12. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében minimálisan csökkent (30 százalék). A biztos szavazó pártot választók körében szintén némi csökkenés regisztrálható (-3%). A kormányzópárt támogatottsága ebben a rétegben 47 százalék. Az elmúlt egy évben a Fidesz választottsága rendkívül szűk sávban mozgott, stabilan mögötte állt a teljes népesség mintegy háromtizede, a biztos szavazó pártot választók közel fele.
további részletek
A 2019-es év meglepetés embere: Karácsony Gergely – 2020. január
Az IDEA Intézet 2019. december 18–25. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében minimálisan növekedett (32 százalék). Az MSZP hibahatáron belül 1 százalékponttal tudta erősíteni a táborát, így hasonlóan a Momentum Mozgalomhoz és a Jobbikhoz 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében. Az IDEA Intézet azt is vizsgálta, hogy egy 10 szereplős listából választva kit tekintenek a kérdezettek a 2019-es esztendő meglepetésemberének a magyar politikában. Úgy tűnik az adatok alapján, hogy a múlt esztendő Karácsony Gergely éve volt. Őt Dobrev Klára, a DK EP-képviselője követi a politikusok meglepetéslistáján.
további részletek
A Fidesz felfüggesztése az Európai Néppártban határozta meg leginkább Magyarország megítélését
Az IDEA Intézet 2019. december 18 – december 25. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz felfüggesztése az Európai Néppártban (EPP) határozta meg leginkább Magyarország megítélését. A teljes népesség 26 százaléka vélekedik így. Míg a kormánypárti szavazóknak 37 százaléka nem kívánt válaszolni a kérdésre vagy bizonytalan volt válaszában, addig az ellenzéki szavazók 36 százaléka jelölte meg a kormánypárt felfüggesztését az EPP-ben, mint a legmeghatározóbb eseményt Magyarország megítélésében. A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok 27 százaléka az európai néppárti felfüggesztést választotta, ugyanakkor egyharmaduk nem tudott vagy nem akart a kérdésre válaszolni.
további részletek
A DK és a Momentum az elmúlt hónap nyertese – 2019. november
Az IDEA Intézet 2019. november 29 – december 3. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében minimálisan csökkent (31 százalék). A Jobbik, az MSZP és a Momentum közül az utóbbi tudta hibahatáron belül erősíteni a táborát: a teljes népesség 6 százaléka a Jobbikot, 5 százaléka az MSZP-t, 8 százaléka pedig a Momentumot támogatta november legvén. A Demokratikus Koalíció a teljes népesség körében 11, a biztos szavazó pártválasztók körében 17 százalékon áll. Mindkét kategóriában növekedett a támogatottsága. A DK továbbra is a legtámogatottabb ellenzéki párt.
további részletek
Ellenzéki politikusok ismertsége és szimpátiaindexe - 2019. november
Az IDEA Intézet 2019. november végén a magyar ellenzéki politikusok ismertségét és szimpátia-indexét vizsgálta. Az adatok szerint a legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely budapesti főpolgármester. Igaz ez a megállapítás a teljes népességre, az ellenzéki szavazókra és az ismeretlen preferenciájúakra egyaránt. Karácsonyt a független Hadházy Ákos követi, míg a harmadik pozíción Dobrev Klára, a DK politikusa helyezkedik el. Az ellenzéki oldal legkevésbé szimpatikus politikusa Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
további részletek
Karácsony Gergely a legnépszerűbb politikus az ellenzéki szavazók körében
Az önkormányzati választások sem rendezték át az ellenzéki pártok közötti erősorrendet, a DK bír egyelőre a legnagyobb táborral – Az IDEA Intézet 2019. október 29 – október 31. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében minimálisan növekedett (33 százalék). A Jobbik, az MSZP és a Momentum közül az utóbbi tudta hibahatáron belül erősíteni a táborát: a teljes népesség 7 százaléka a Jobbikot, 5 százaléka pedig az MSZP-t és 6 százaléka a Momentumot támogatta október végén. A Demokratikus Koalíció a teljes népesség körében 9, a biztos szavazó pártválasztók körében 14 százalékon áll.
további részletek
A durvább kampány se változtatott a szavazók pártszimpátiáján
– 2,5 milliós táborral indult csatába a Fidesz Az IDEA Intézet 2019. szeptember 20 – szeptember 24. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében nem változott érdemben (31 százalék). A Jobbik, a Momentum és az MSZP támogatottsága is a korábbihoz hasonló arányokat mutat: a teljes népesség 7 százaléka a Jobbikot, 5–5 százaléka pedig az MSZP-t illetve a Momentumot támogatta ősz elején. A Demokratikus Koalíció a teljes népesség körében 9, a biztos szavazó pártválasztók körében 16 százalékon áll.
további részletek
Oldalak száma: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12