Hírek-Aktuális
A többség a már működő akkumulátorgyárakat nem zárná be, de nem szeretné, ha újak épülnének

Az akkumulátorgyárak működése és az új gyárak létesítése a hazai politikai közbeszéd egyik kiemelt témája volt az elmúlt hónapokban. Az IDEA Intézetnek az LMP-Magyarország Zöld Pártja megbízásából végzett, országosan reprezentatív kutatása szerint ennek megfelelően a felnőtt népesség tagjai közül szinte mindenki hallott valamit erről a témáról, de nyár végén csak a felnőttek egyharmada gondolta azt, hogy az ilyen üzemek létesítése előnyös lehet Magyarország számára. A kutatás letölthető innen.

A felnőtt népesség majdnem kétharmada (61%) nem szeretné, ha új akkumulátorgyárakat építenének Magyarországon, de majdnem ugyanennyien vannak azok is, akik új gyárak létesítését ugyan nem szeretnék, de a már működő üzemeket nem zárnák be (59%). Mindent egybevetve tehát csak a felnőtt népesség egyharmada (34%) zárkózik el kategorikusan attól, hogy Magyarországon akkumulátorgyárak működjenek. Ők tehát nem csak az új akkumulátorgyárak létrehozását akadályoznák meg, de a jelenleg működőket is bezárnák. A felnőttek további negyede (27%) szintén nem szeretné, ha új akkumulátorgyárak jönnének létre Magyarországon, de a régebbiek működését nem akadályozná.

Csak a felnőttek egyharmada gondolja azt, hogy az akkumulátorgyárak létesítése előnyös az ország számára (33%). A magyarországi felnőtt népesség tagjainak majdnem kétharmada (61%) szerint az volna a jó, ha akkumulátorgyárakat csak a helyben élők, népszavazáson kinyilvánított egyetértésével lehetne létesíteni az országban. Többséget nem alkotnak, de sok felnőtt úgy látja, a gyárakba érkező vendégmunkások is gondokat okoznak majd Magyarországnak.

A vélemények alakulását erőteljesen meghatározzák a politikai preferenciák. Új akkumulátorgyárak építését lényegében csak a kormánypárti szavazók támogatják, emellett a Mi Hazánk szimpatizánsai között is az átlagnál népszerűbb ez az elképzelés. Az ellenzéki pártok szimpatizánsai sokkal elzárkózóbbak, különösen az DK, az LMP és a Párbeszéd szavazókra jellemző az akkumulátorgyárak határozott elutasítása. A felnőtt népesség tagjai általában azt érzékelik, hogy magyarországi pártok közül csak a kormánypártok támogatják új akkumulátorgyárak létesítését. Négy párt ellenállását az átlagnál is nagyobbnak érezték az emberek az elmúlt hónapokban: a felnőtt népesség kétharmada úgy látja, hogy az LMP, a DK, majd a Párbeszéd és a Momentum kifejezetten ellenzi a gyárak építését.

A felnőttek egynegyede az LMP-t, ötöde pedig a DK-t tartja annak a pártnak, amelyik a legaktívabban fellépet az elmúlt időszakban az új akkumulátorgyárak létesítése ellen.

Az elemzés letölthető innen.

 

Adatfelvételi információ

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2023. augusztus 28. – 2023. szeptember 8. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. Az alkalmazott 1800 fős minta hibahatára, abban az esetben, ha egy kérdésre mindenki válaszol, ±2-3 százalék.