Hírek-Aktuális
„Rabszolgatörvény” miatti tiltakozások: a bizonytalanok is ellenzéki állásponton
Az IDEA Intézet 2018. december 17-20. között végzett közvélemény-kutatást többek között a „rabszolgatörvény” elfogadásának körülményei, illetve az azt követő ellenzéki és szakszervezeti aktivitások megítélése kapcsán. A 2018. december 12-i ellenzéki parlamenti akció eddigiektől eltérő eszközhasználata a várakozásoknak megfelelően megosztotta a kormánypárti és az ellenzéki szavazókat. Viszont a jövőre vonatkozólag fontosabb lehet a pártpreferenciájukban bizonytalanok vagy azt fel nem vállalók véleménye. Körükben mind a parlamenti akció, mind pedig az ellenzéki pártok megítélése kapcsán többségében vannak azok, akik egyetértettek a parlamenti ellenzéki viselkedésével. Emellett utóbbiak 55 százalékának javult is a véleménye az ellenzéki pártokról.
további részletek
Fidesz-KDNP és Jobbik: együtt vesztettek támogatókat – erősödő Momentum
Az IDEA Intézet 2018. november 30-december 3. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a jelenleg frakcióval bíró pártok közül a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatottsága csökkent, az MSZP, a DK és a Momentum támogatottsága nőtt. A képviselőcsoporttal bíró LMP támogatottsága változatlan, a Párbeszéd december elejére a biztos szavazó pártválasztók körében elkötelezettebb támogatókat tudhatott magáénak.
további részletek
Ismét havonta publikálja pártpreferencia-adatait az IDEA
2018. március után az IDEA Intézet ismét, és mostantól minden hónapban publikálja pártpreferenciaadatait. Mint arról az intézet a Facebook oldalán 2018. április 9-én beszámolt, az IDEA Intézet rendre alulmérte a teljes népesség körében a Fidesz–KDNP-támogatottságát a közvélemény-kutatások átlagához és a valós választási eredményhez képest egyaránt. Az eltérés statisztikai értelemben szignifikáns volt. A DK esetében viszont felülmérésről beszélhettünk. A többi párt vonatkozásában az IDEA Intézet mérése nem különbözött érdemben a többi közvélemény-kutató előzetes prognózisától.
további részletek
Veszély nélküli zónában a Fidesz-KDNP, küszöb alatti LMP
Az IDEA Intézet 2018. október 18-22. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a jelenleg frakcióval bíró pártok közül a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP és a DK támogatottsága van a parlamenti küszöb fölött, míg a képviselőcsoporttal bíró LMP és Párbeszéd támogatottsága elmarad attól.
további részletek
Böcskei Balázs: a Fidesznek hamarosan a magyar nő lehet az első
Böcskei Balázs politológus nem háborodik fel a kormánypropagandistákon, Márki-Zay Péteren viszont igen. Az IDEA intézet vezetője szerint nem csak a szavazók, de a sajtó is véleménybuborékokba kerülhet, a Fidesz pedig a trollkodás politikájához folyamodik. Mi köze a szuverenitásnak a magyar nőkhöz, és lehet-e fake newsra a politikát alapozni? Nagyinterjú.
további részletek
Nagy ellenzéki szövetség lehet elég a Kocsis Máté-hatással szemben Józsefvárosban
Budapest 6. számú egyéni választókerülete (Józsefváros-Ferencváros) számos szempontból várakozásokkal „terhes” volt: Kocsis Máté fideszes VIII. kerületi polgármester személye politikailag eleve megemelte a kerületekben folytatott kampányt, másrészt ebben a választókerületben nem volt teljes ellenzéki koordináció – az LMP, a Jobbik, a Momentum és az Együtt jelöltje sem lépett vissza. Az e jelöltekre eső szavazatmennyiség végül messze elmaradt a Kocsissal (18818 szavazat) szemben alulmaradt DK-s Ara-Kovács Attiláéval (14947 szavazat) szemben.
további részletek
Nem elég hallani az esélyes jelöltről, tudni is kell, ki az
A kampányhajrához érve mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében szinte változatlanok a pártpreferenciák. A Fidesz–KDNP, ha csekély mértékben is, de növelni tudta támogatottságát – derül ki az IDEA Intézet legutóbbi közösségi média alapú reprezentatív felmérésből, amelynek adatait elsőként az atv.hu ismerteti.
további részletek
Friss felmérés: Csökken a Fidesz előnye, erősödik az ellenzék
Olvadtak a befagyott pártpreferenciák – derül ki az IDEA Intézet kutatásából, amelyet az az atv.hu közöl elsőként. Az intézet legutóbbi eredményeihez képest 2018. február végén számos párt támogatásában kisebb-nagyobb mértékű változás következett be.
további részletek
Hódmezővásárhely meghozta az ellenzéki szavazók átszavazási kedvét?
Az IDEA Intézet 2018. február 26–28. között, azaz közvetlenül a nagyarányú hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelmet követő napokban készített kutatást az ellenzéki pártok szavazóinak együttműködési szándékáról. Az eredmények alapján 2018. januárhoz képest érdemben növekedett a szavazótáborok egymás iránti nyitottsága. Minden esetben emelkedett az igény az esélyes jelölttel szembeni saját jelölt visszaléptetésére, illetve az esélyes jelöltre való (át)szavazásra is.
további részletek
Átszavazás és politikai tudás
Az ellenzéki politikus tételmondata ismert: Orbán rendszere leváltható. Ez az egy cél hivatott szentesíteni azokat az eszközöket, amelyek Schrödinger macskájaként bár benne „állnak” a magyar politikai rendszerben, az éppen aktuális választásokhoz közeledve azonban időről időre megmutatják akár saját idegenszerűségüket is.
további részletek
Oldalak száma: 1 2