News
Induló EP-kampány változatlan erőviszonyokkal - 2 és fél millióan a Fidesz-táborában

Az IDEA Intézet 2019. március 29. – április 1. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében változatlanul 31, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 48 százalék (+1 százalékpont). A Jobbik szavazótábora a teljes népesség körében szintén változatlan, a biztos szavazó pártválasztók körében viszont csökkent (-3 százalékpont). Az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága hónapok óta változatlan, az LMP és a Momentum Mozgalom szavazótábora a teljes népesség körében 1–1 százalékponttal növekedett február végéhez képest. A képviselőcsoporttal rendelkező Párbeszéd támogatottsága 1 százalékponttal csökkent a teljes népesség körében, ugyanakkor változatlan a biztos szavazó pártválasztók között.

Az IDEA Intézet 2019. március 29. – április 1. között készített közvélemény-kutatása alapján a Fidesz–KDNP támogatóinak aránya a teljes felnőtt népesség körében márciusban – a februárihoz hasonlóan –31 százalék (nagyjából két és félmillió választópolgár).

Az MSZP-t és a DK-t ugyanannyian támogatták, mint egy hónappal korábban. A szocialisták 7 százalékos (nagyjából 550 000 – 600 000 támogató), a Demokratikus Koalíció 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében. A DK esetében ez 450 000 – 500 000 körüli támogatót jelent. A Momentum Mozgalmat a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja (bő háromszázezres támogatói kör), amely egy százalékos növekedést jelent februárhoz képest.

A további pártokat tekintve a vizsgált időszakban a teljes népesség körében az LMP-nek 3 százalékos a támogatottsága, azaz a pártnak mintegy negyedmillió támogatója van. A Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír, ez nagyjából 80 000 – 100 000 támogatót jelent. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében (bő 150 000 támogatóval), amely egy százalékos csökkenés az előző időszakhoz képest. A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya növekedett a vizsgált időszakban, a teljes népesség 35 százaléka nyilatkozott így. 

Az EP-választás kampányának kezdetekor nem érdektelen megvizsgálni az ún. biztos szavazó pártot választók véleményét. Ez az a választói kör, amelynek véleménye a legközelebb áll a mindenkori választás végeredményéhez. A Fidesz–KDNP-re februárban a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatott, egy hónappal később 1 százalékponttal növekedett választottsága, 48 százalékra. A Jobbikra az előző hónapi 17 százalék után március végén 14 százaléknyi biztos szavazó pártválasztó szavazna. Immár hónapok óta a biztos szavazó pártválasztók 10 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a DK-t, támogatná. A Momentum ennek a szavazói rétegnek a 6 százalékára számíthatna. Ezeknek a pártoknak nagy eséllyel lehet mandátuma az EP-választások során. Az LMP listájára a biztos szavazó pártválasztók 4 százaléka, a Párbeszéd listájára 2, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt listájára a biztos szavazó pártválasztóknak 3 százaléka szavazna.

 

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2019. március 29. – április 1. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb +/- 2,2 százalékpont.